Kis Anita
2017 Június 10.
Elon Musk, az igazi Vasember
Elon Musk (Pretoria, 1971. június 28. ) dél-afrikai származású amerikai üzletember. Nevéhez fűződnek a Zip2, az X.com, a PayPal, a SpaceX, a Tesla Motors és a SolarCity vállalkozások. Azért nevezik az igazi Vasembernek, mert több szempontból is hasonlít a képregényhősre: milliárdos, feltaláló és több meghökkentő üzleti vállalkozást is sikerre vitt. Manapság is töri a fejét 2 ötleten: a Hyperloopon, ami egy tervezett vasúti rendszer, és a Marson élő emberi kolóniák ötletén. Lássuk mik ezek. #Elon #Musk

Hyperloop

Hollandiában tesztelik az Elon Musk amerikai feltaláló és vállalkozó által elképzelt futurisztikus közlekedési rendszert, a csőpostaszerűen működő hyperloopot. A Hardt Global Mobility nevű startup cég a BAM építési vállalattal együttműködve építette meg azt a 30 méter hosszú és 3,2 méter átmérőjű acélcsövet, amely a szakemberek szerint segíteni fogja a nagysebességű kapszulás szállítási rendszer kifejlesztését. “A célunk, hogy hozzáférhetővé tegyük a technológiát az átlagember számára” – mondta Tim Houter, a startup vezérigazgatója a Delfti Műszaki Egyetemen található tesztközpont bemutatásakor.

Musk elképzelése szerint a közlekedési rendszer hatalmas átmérőjű csöveken keresztül, légpárnákon lebegő kapszulákban utaztatná az embereket vagy árukat óránként 1126 kilométeres sebességgel. A lebegő mágnesvasút-technológián alapuló rendszer teljesen automata lenne és elektromos árammal működne.

Houter, aki tagja volt a delfti egyetem csapatának, amely idén januárban megnyerte a Musk által meghirdetett hyperloop-versenyt, elmondta, hogy a csövet légmentes térben, alacsony sebességgel végzett tesztekre fogják használni. “A csőben lesz egy jármű, amely oda-vissza fog közlekedni az általunk használt levitációs, stabilizációs és biztonsági rendszerek révén” – tette hozzá. A startup később egy nagyobb sebességet kibíró, hosszabb építményben akarja tesztelni a kanyarodást és a sávváltást, majd négy éven belül egy Amszterdam és Párizs közötti kereskedelmi hyperloopvonal megépítésébe szeretne belevágni.

 

32
2